ANYÓSTEMETÉS

     Sokan kívánják a föld alá az anyósukat. Kijelenthetjük hogy az anyósutálat egy nemtől és kortól független világjelenség mióta a világ világ.

     Szerintem sokan ismerik az alábbi fotót...., ami alighanem ezt bizonyítja.

ELKÉSZÜLT A TAPÉTA AZ ANYÓS MENNYEZETÉRE.../ILLUSZTRÁCIÓ/

 Nekem anyósügyben mindig szerencsém volt, mert mindig jó anyósom volt de sok-sok ismerősöm van aki ezt nem mondhatja el magáról. Egy ilyen ismeröm történetét osztom most meg veletek. A település nevét ahol az események lezajlottak szándékosan nem írom le. Egyrészt kegyeleti okokból,másrészt nem szeretném ha valaki magára vagy valakire ismerne...

     A történet hősét nevezzük,- mondjuk Jánosnak... ☺

     János törzsvendégem volt egy kocsmában.Rendes tag volt és mindig jó jattot adott.Válása után egy 35 m2-es panelben élt egyedül,pedig jövedelméből egy egész lépcsőházat is vehetett volna. Felesége nem tartotta vele a kapcsolatot,egyetlen fia pedig csak néha néha nyitotta rá az ajtót mert valahol nagyon messze tanult valami nagyon nagyon fontosat...

     Egy alkalommal aztán megcsörrent János telefonja. A fia volt az. Ekkor tudta meg János hogy "elment a mama..." A fiú hazautazott , apja a pályaudvaron várta. Előre megbeszélték hogy azonnal kimennek a mamához,hogy a fiú még utoljára láthassa a kedves arcát... János nem akarta látni. Látta ő már éppen eleget... Abban az időben a legnagyobb forint címlet az ötezres volt. Ebből négy darabot kellett egy nagyon nem fontos tisztviselő zsebébe tenni,- mire az "engedélyezte" a látogatást! 

     - Menjenek egynesen a folyosó végéig,aztán balra az első ajtónál a kollégám majd bekíséri Önöket a hűtőkamrába. 

     Úgy is tettek. Megkeresték a kollégát és elmondták hogy mi járatban vannak. A kolléga felhúzta a szemöldökét és kurtán csak ennyit mondott:

     - Sajnálom, a néni hamvait egy fél órája hoztuk ki az égetőből...

     Természetesen mire visszaértek a nagyon nem fontos embert már sehol sem találták...

     A temetésig csak négy vagy öt nap volt hátra.János magára vállalta a költségeket beleértve a sírkő elkészíttetését is. Természetesen időre! Némi rábeszélés és némi felár hatására a sírköves elvállalta, hogy a hamvakat nem a csupasz földbe hanem egyből az új síremlékbe temethetik. A mester a szertartás előtti este felhívta Jánost mert végzett a munkával. János megnyugodott... Kár volt...

     Eljött a szertartás napja. Lezajlott a beszéd és a gyászolók elindultak , hogy elkísérjék utolsó útjára a mama hamvait. Nos Jánost a sírhoz érve eléggé kiverte a hideg veríték. Nem igazán a gyász hatására hanem azért mert csak egy földbe ásott gödröt látott ,- sírkövet sehol!  Borzasztó düh lett rajta úrrá! A rövid beszéd és temetés ideje alatt csak arra tudott gondolni, hogy milyen válogatott kínzásokat fog végrehajtani a sírkövesen.  Pedig a mester nem hibázott... És erre ő is rájött amikor átnézett a temetői út tulsó oldalára. Ott volt a sírkő első osztályú minőségben...

     János nem csapott perpatvart, nem csinált balhét. Csendben megkérte a papot és a temetőszolgákat, hogy várják meg amíg elvonul a gyásznép mert beszélni szeretne velük. Jobb kezét eközben amolyan Napóleonos stílusban végig a kabátja belső zsebénél tartotta. Azok alighanem zsíros borravalóra számítottak. Hát nem teljesen azt kaptak!

     János kiszedette az urnát és újra végigcsináltatta az egész az ceremóniát...,- immár a túl oldalon.

     Ezen a második ceremónián ő volt az egyetlen "gyászoló"... Ő, aki egész életében valóban szívből utálta az anyósát...