POCSÉK...

     Ma éjjel Vele álmodtam... Emlékének tisztelettel adózzon ez a néhány sor...
     Hogy milyen volt...?
     Mindenki látott már esetleg ismer is olyan fiúcskát akire azt mondják, hogy Kis Vörös. Lángvörös haj...,hófehér bőr...,számtalan szeplő... és nagyon kedves aranyos pofika...
     Na Ő ilyen volt,-csak nagyban...
     Kevés olyan kollégát ismerhettünk meg akit mindenki szeretett... Ő ilyen volt!
     Hogy milyen volt...?
     Olyan akinek a szavai azóta is a fülünkben vannak... 
     A "Te vagy a pocsék te pocsék!" - szállóige lett...!
     Olyan aki úgy tudott enni mint senki más. Megtisztelte az ételt! Olyan módszeresen és komótosan evett, hogy az ember akaratlanul is rá figyelt a saját étele helyett. És mindegy volt hogy pirítóst, sertéssültet vagy habos süteményt evett,-mindig hagyott belőle egy falatot a szája sarkában...
     Olyan aki ugyan szerette a munkáját, de ezerszer jobban imádta a munkaeszközét! Mindenki látott már olyan gyerekágyat amelyik versenyautót szimulál. Ha lett volna olyan felnőtt ágy amelyik villástargoncát formáz akkor Ő biztosan olyanban aludt volna! Ezek a gépek voltak élete legnagyobb szerelmei...

A KEDVENC...  / A KÉP ILLUSZTRÁCIÓ /

     Olyan aki annyira lelkiismeretes volt, hogy nem bírta elviselni azt hogy ... De ezt a történetet mindenki ismeri...
     Egy akkora horpadás mint egy fél tábla csoki és vége. Az ideg, a stressz, a megbántottság, az igazságérzet és a nagy szíve és lelke lezárta élete utólsó fejezetét...
     Nem lesz többé Jegesmedvék hokimeccsen...
     Nem ír többet gépnaplót...
     Nem kerget meg többet egyetlen kollégát sem...
     Sokat emlegetjük... Van aki a neve hallatán csak annyit mond : "Egyem meg!"
     Azt hiszem folyamatosan itt van velünk és figyeli a munkánkat,- na meg a targoncákat...

     NYUGODJ BÉKÉBEN...