VASAS - DVSC

     Ritkán írok sportról pedig szeretem.
     Jómagam is rengeteget futottam a labda után... és szerencsére néha utól is értem...
     A foci!-az foci...
     A kilencvenes évekre nyúlik vissza az a történet amit most a sógorom kérésére, meg szeretnék osztani Veletek,-Ő kért meg rá,- pedig debreceni létére "zöld..."
     Ennek a történetnek nem csak sportértéke van számomra, hanem példát mutat sok egyéb dologban is...

     Budapestre hívott a munkám és úgy adta a Nemzeti Bajnokság I. osztályának sorsolása, hogy pont belefért egy látogatás az ominózus Vasas-DVSC  mérkőzésre. El is mentem! Egészen "véletlenül" nálam volt nagyrabecsült szurkolói sálam is,- ami nyilván piros-fehér szinekben pompázott...
     Mivel nem túlságosan ismerem fővárosunk tömegközlekedését, plusz útközben még egy-két sört is megittam...,-kicsit késve érkeztem a pályához... Gyorsan megvettem a jegyet és magasra emelt sálammal beléptem a vendégszurkolóknak fenntartott szektorba. Abban a pillanatban le is fagytam... Pedig...
     Minden tökéletes volt!

     Gyönyörűen sütött a nap!
     Csodásan zöld volt a gyep!
     Enyhe szél fújta a drukkerek zászlait!
     ...csak...  minden zászlóban volt kék szín is...
     Egyszál magam voltam a vendégszektorban!
     Annyi szerencsém volt hogy a debrecen kapuját Tégla /Téglási Gabi/ védte azon a meccsen.
      Serdűlőben és nb-s ifiben sok nagy derbit küzdöttünk végig együtt a Debreceni Kinizsi szineiben... Melegítés közben kijött hozzám a pálya szélére a kerítéshez  és váltottunk néhány szót. Ez valamelyest oldotta a feszültséget bennem...
     Elkezdődött a mérkőzés...
     Nem sok telt el belőle...
     Amikor... arra lettem figyelmes, hogy két angyalföldi ultra...
     ...közvetlenül a biztonsági őrök mellett...
     ...átmászik a szektorokat elválasztó kerítésem és piros-kék cunamiként elindulnak felém...
     Ránézésre volt bennük 5-5 sör és minimum ugyanannyi feles...
     ...plussz fejenként legalább 100 kiló. Nem a hájas fajtából...
     Nem volt nehéz felmérnem az erőviszonyokat. Az esélyem a túlélésre nem nulla volt hanem inkább minusz egymillió. Vártam a sorsom... meg sem rezdültem. Nem azért mert annyira bátor voltam hanem azért mert beletörődtem a sorsomba. Lelki szemeim előtt csak infúziós csövek lebegtek,-meg sok-sok gipsz...
     Odaértek hozzám...
     "Ha egyedül ide mertél jönni akkor nem semmi gyerek vagy! Gyere velünk..."
     Na ekkor jutott eszembe hogy biztos valami félreeső helyen szeretnék véremet venni...
     Aztán mint egy hópihét áttettek azon a kerítésen amelyiken átmásztak hozzám...
     Aztán bemutattak a többieknek...
     Aztán nekem adták a legjobb helyet...
     Aztán megitattak velem két vagy három pohár pálinkát...
     Aztán pizzát ettünk...
     Aztán dobozos sört ittunk...
     Aztán sokat beszélgettünk a fociról meg minden másról...
     Aztán belementünk az éjszakába ahol sehol sem engedték hogy fizessek...
     Aztán hajnaltájt utamra indítottak a szállásom felé...

     Aztán soha többé nem láttam Őket...

     De azóta mosollyal és szimpátiával gondolok a "piroskékekre"...!
     Köszönöm !!!